Ma a világ nagy része csupán a testen keresztül látja a jógát.
A jóga sokak számára egyet jelent a hajlékonysággal, a fittséggel és a teljesítménnyel. A közösségi média kézállásokat, extrém hátrahajlásokat és akrobatikus pózokat ünnepel, mintha a külső forma önmagában meghatározná a gyakorlás mélységét.
„A jóga nem arról szól, hogy mit tudsz megtenni a testeddel.
A jóga arról szól, mi történik a tudatoddal a testen keresztül.”
A hagyományos jógikus szemléletben az ászana sohasem pusztán testgyakorlat volt. Az ősi rishik nem azért gyakorolták a jógát, hogy másokat lenyűgözzenek. Azért gyakorolták, hogy felkészítsék magukat a mozdulatlanságra, a meditációra, a tudatosságra és végső soron az Önvaló felismerésére.
A test alapja szilárdan kapcsolódik a földhöz, miközben a gerinc felfelé emelkedik a magasabb tudatosság felé. Akárcsak az ősi piramisok, maga az emberi test is energetikai struktúrává válik.
„Az ászana célja nem az, hogy különféle formákba csavarjuk a testet.
A cél az, hogy összhangba kerüljünk a föld és az ég között.”
Ezért tulajdonítottak az ősi jógik akkora jelentőséget az ülő testhelyzeteknek, mint a Siddhászana, a Padmászana, a Vadzsrászana, a Bhadrászana vagy a Szukhászana. Ezeket sosem tekintették „egyszerű kezdő pózoknak”. Szent energetikai elrendezéseknek tartották őket, amelyek a belső ébredést támogatják.
A gyakorlás során a jógikus testet egy fához lehet hasonlítani.
„A gyökereknek mélyen a földbe kell nyúlniuk, mielőtt az ágak a fény felé emelkedhetnének.”
A Muládhára csakra a stabilitáshoz és a valósághoz köt bennünket, míg a Szahaszrára csakra a kitágult tudatosság felé vonz. Az igazi jóga mindkettőt tiszteletben tartja. Mélyen gyökerezve kell maradnunk, miközben belülről magasabbra törekszünk.
A modern élet fokozatosan eltávolított bennünket ettől a természetes egyensúlytól. A fejünkben élünk, állandó ingerlés, nyugtalanság és idegi kimerültség közepette. Az ülő ászanagyakorlás által azonban lassan újra felfedezzük a stabilitást.
Földeltté válunk.
Jelenlévővé válunk.
Újra elérhetővé válunk önmagunk számára.
A jóga egyik fontos tanítása az, hogy a gerincnek soha nem az volt a rendeltetése, hogy merevvé váljon.
„Az egészséges gerinc nem merev gerinc.
Az egészséges gerinc élő gerinc.”
A jóga nem követel természetellenes egyenességet. A gerinc természetes görbületei okkal léteznek. A hagyományos ászana energetikai harmóniára törekszik, nem mechanikai tökéletességre. Ez a szamszthiti állapota — a stabil és kiegyensúlyozott jelenlét.
Ez teljesen megváltoztatja azt, ahogyan a jógához közelítünk. A cél többé nem az esztétikai teljesítmény, hanem a test, a légzés, az elme és a tudatosság közötti egyensúly.
Az ősi Hatha-jóga szövegek ismételten az ülő testhelyzeteket dicsérik mint a legmagasabb rendű ászanákat, mert ezek teszik lehetővé, hogy a figyelem befelé forduljon.
Amikor a test stabillá válik, a légzés elcsendesedik.
Amikor a légzés elcsendesedik, az elme fokozatosan megnyugszik.
És ekkor kezdődik az igazi jóga.
„Az ászana nem a végállomás.
Az ászana előkészíti a teret, ahol a tudat kibontakozhat.”
A testhelyzet alapjává válik a pránájámának, a meditációnak, a mudrának, a mantrának, a koncentrációnak és az önmegismerésnek. A külső forma egyszerűen megteremti a feltételeit egy belső átalakulásnak.
„Az igazi kérdés nem az, milyen szépen ülsz.
Az igazi kérdés az: hol vagy megalapozva önmagadban?”
Tat Tvam Asi — „Te Az Vagy.”
Ez a belső ászana.
A jógikus hagyomány ezt az egyensúlyt a három guna segítségével is leírja.
A tamasz olyan, mint egy nehéz kő — stabil, de mozdulatlan.
A radzsasz olyan, mint egy guruló labda — állandóan nyugtalan és zaklatott.
A szattva pedig olyan, mint a piramis — lent stabil, miközben felfelé törekszik.
Az igazi ászana ezt a szattvikus egyensúlyt fejleszti.
„A jóga stabilitást ad stagnálás nélkül, mozgást nyugtalanság nélkül, és fejlődést erőlködés nélkül.”
A test stabillá válik, hogy a légzés megnyugodhasson.
A légzés megnyugszik, hogy az elme kitisztulhasson.
Az elme kitisztul, hogy a tudat kitágulhasson.
És ebben a csendben lassan újra felfedezzük, kik is vagyunk valójában.
„Végső soron a jóga nem arról szól, hogy valami újjá váljunk.
A jóga arról szól, hogy megalapozottá váljunk abban, akik mindig is voltunk.”
Ez a jóga elfeledett lényege.